Sofinland: Itt a vége, huss el véle, avagy milyen volt vagy épp milyen nem volt újból cserediáknal lenni

A természet változásainál hagytam abba, s ott is folytatnám... Megéltük a nem rövid telet, amit nem használtunk ki kellően, mert túl hideg volt; bár mindig szemeztem az óriás korcsolyapályával a nagy vasútállomás mellett, hogy majd Carlával elmegyünk, de akkora pont már nem volt meg - de már az is április közepe volt, s azt hittük, sosem jön el az olvadás pillanata... Ezen a héten meg tavasz nélkül köszöntött be a nyár, tegnap este a tavasz, 20 fokra csökkent le az eddigi 25, 26, néha 28 fok, s most felhős, melankólikus idő van; a fantasztikus idő után nem bánom, az időjárásnak mindenfélének kell lennie... Sok időt a szabadban töltöttem, s a legklasszabb az volt benne, hogy megtehettem. Egyébként sem kell az időt néznem, nem kell másokhoz alkalmazkodnom, még társaságba is csak akkor kell lennem, amikor én azt úgy kívánom. Olyan jó a csöndes lakás, csak a billenytyűkattogás keveredése az erdő hangjaival. Így valóban azt érezhetem, hogy nincs más, csak én a természetben... egyedül benne, pedig sosem voltam kifejezetten az a természet párti. A természetben levést családi nyaralásokkal, osztálykirándulásokkal párostítottam mindig is, sosem akartam benne egyedül lenni, s egyedül élvezni - még a Margit-szigetre se mennék ki egyedül ... Zenét is ritkán hallgatok, mert olyan jó ez a csend, mert ez az.. Pesten hiába vagyok én csendben, akkor is hallom, ahogy a szomszéd lubickol a kádban, s a beteg nő krákogva fogat mos; ott azért igyekszem bárhogy zajt csinálni, hogy elnyomjam más zaját, csakhogy a saját zajkeltésemben egyedül lehessek... Bár persze néha kell a zene, hogy más hangulatba hozzon, vagy épp azt írja le, amilyenben az adott pillanatban vagyok... De arról is én döntök, hogy mikor és mit akarok hallani... csak most annyira élvezem a természet természetes zenéjét és látványát. Tegnap elmentem az erdőbe sétálni, ami a vasútállmomás és a lakás között van, de zavartak mások, s némi üldögélés és elmélázás után rájöttem, hogy az én lakásom egy erdőben van, arra néz az ablakom is, s ha kiülök a teraszra, akkor is az erdőben vagyok, s nincs is más, akit látnék, hogy velem lenne benne. Így hazamentem, s kijöttem a teraszra, s úgy örültem neki, mintha először láttam volna, hogy itt ilyen is van. ... Olyan furcsa, hogy csak akkor érzed az illatát, ha kihajolsz a teraszon, de akkor abban a pillanatban magába szippant, pedig valójában te szippantasz bele. Még nem jöttem rá, hogy miért csak akkor érzem, de mulatságos ezzel játszani. Egy dolog azonban mégis jó volt a padon ülve tegnap. Ott az út miatt jobban lehet az árnyékokat látni, ahogy a szél fújja a fákat, s minden mozog. Sok apró árnyfolt. Ettől él az erdő. Segít benne a nap, segít benne a szél, de az árnyékoktól mozog. Tetszett. ... S annyi, de annyi zöld van. Hiába fókuszálok egy pontra, megannyi különböző zöldet látok egyszerre. Azt hiszem az élénk zöld illik a legjobban ehhez az élénk kék éghez. Jól kiegészítik egymást. ... Tegnap esett az eső - nincs is jobb dolog egy meleg zivatarnál, ezzel mindenki egyet érthet. Nincs romantikusabb, szenderítőbb, de élénkítőbb, borzongatóan üdítő. Egyszer sétáltam át az erdőn eső után, de akkor tetszett a legjobban. A színek élénken lettek sötétebbek az eső után, erőteljesebbek, teltebbek, élettel telibbek; s az az illat, az az illat... kár, hogy nem zárhatom üvegbe, s nem vihetem el magammal. Rájöttem, hogy az erdőillat esőcseppekben oldódik a legjobban.
Ebben a maradék kis időben itt valóban azt tehetem, amihez csak épp kedvem van, s ez a szabadság... ez néha kezelhetetlen a számomra, mert pont a kötelezettség érzését kelti bennem, hogy 'most használjam ki a szabadságot, mert ki tudja, mikor lesz ilyen legközelebb' - érdekes ebben is felszólítás van... Nem is tudom, hogy lehet-e abszolút szabadságot érezni... Mindenesetre, örülök, hogy csakis számomra kellemes dolgokat 'kell' végeznem, s legfőképpen azokat is azért, mert én szeretném. Azokat a dolgokat teszem meg, amiket mindig megszeretnék, ha időm lenne - hát most itt van akkor az idejük. 'Kötelező szabadságos elfoglaltságok'. Eddig panaszkodtam, hogy megtehessem őket.. de még most is, annyi időm van, hogy nem kell velük igyekeznem; ha épp nincs kedvem megtenni ezt, vagy azt, megteszem holnap, vagy holnapután. Úgyis megfogom, mert szeretném - ezt is leültem megírni, mert úgy tartotta kedvem -; s nem baj, ha csak a zöld fákat van kedvem bámulni, s főzni valami finomat, vagy csak csöndben ülni... szinte sosem ültem még csöndben sokáig..

De itt van néhány kép összehasonlításul a szélsőséges időknek minálunk, hogy ti is lássátok, amiket én..