Elkezdem leírni végre, hogyan is telnek itt egy napjaim, s milyen Erasmusosnak lenni...


Teljesen fel van borulva az életünk - én még sosem lustultam ennyit :) Most, ahogy elkezdtem írni, azt érzem, rettentő fáradt vagyok, pedig du. 2kor tudtam kimászni végre az ágyból, s azóta csak fürödtem, meg ettem, de legszívesebben máris visszamásznék :S :D De mostmár erőt veszek magamon, s elkezdem megírni az én kis cserediákos történetem :$ ami annyiban különbözik a többi cserediákétól, hogy én többet ülök a szobámban, s nem megyek bulizni (hozzájuk képest szinte nem, azért írtam, hogy 'nem megyek' - ők majdnem minden nap mennek) - de ennek több oka van... Először is, ismertessük a körülményeket: kikkel élek, hogyan, merre, meddig...


Kätlyn-t már ismeritek - az észt csaj, aki flúgos - shifo :D Azóta már rájöttünk, hogy végülis egész jó fej, de minden nap bosszankodunk rajta - kell valakin, nem?! -, mert kezdjük azzal, hogy kérdezés nélkül ideköltöztette a macskáit - pedig tilos állatokat tartani, s ha mi ezt mégis toleráljuk, akkor lehetne 'kedvesebb' -, s azokból a tányérokból eteti őket, amikből mi is eszünk, azokkal a kanalakkal meri ki nekik azt az undorító zsellés dolgot, amikkel szintén mi eszünk - persze már nem használjuk azokat -, s csak úgy beteszi a hűtőbe a konzervet aufóliapapír nélkül, s bűzlik; a szobájában van a poop-ja az állatoknak, az meg attól bűdös, s képes a poop-ot a sima szemetesünkbe kiüríteni, s nem viszi ám le; s nem is takarít utánuk... amúgy is, csak akkor takarít, ha az anyja jön - tehát már így kétszer megtette, wáó. S a 8 éves kisöccse már 2 hétvégét is itt töltött úgy, hogy buli volt a házban - könyörgök, egy 8 évesnek nem egy fiatalokkal teli hostel-ben a helye... -, s ami a 'legszebb' volt az első ilyen hétvége alkalmával, hogy nem is mondta, hogy egész hétvégére jön az öccse, csak péntek du.-ra; s mikor szombat este jövök fel a buliból, itt ül a csaj az én szobámban, a megkérdezésem nélkül használja a számítógépemet - az előtte lévő napokban megengedtem, hogy használja, mert sajnos érző lélek vagyok, s tudom milyen, ha az ember a férje után sír; bezzeg azért képes volt sms-t írni egyszer, hogy kölcsön adom-e a gépem, de azóta nem képes egy sms-re se válaszolni, mikor pl. megírjuk neki, hogy vegyen már a macskának kaját, mert itthagyja ránk 4 napra étlen, s basszus, nem fogunk mi a saját pénzünkből venni, nem a miénk -; tehát azt látom, hogy itt ül, s még csak azt sem mondja, hogy sorry, vagy valami ilyesmi, ráadásul még mosolyog, s csak annyit mond: "Hallgatom a kedvenc zenéidet!" - "Húú, az jó..." (gondolhatjátok), s közben a gyerek a másik szobában tv-zik - arra a kemény 2 és fél napra áthozták neki a tv-ét, ne unatkozzon -, de könyörgök, kérdezem én: ha egyszer itt van szerencsétlen, akkor miért nem vele foglalkozik? ... mosogatni? pfff... néha leviszi a szemetet, de a tejesdobozt mindig úgy dobja bele a szemetesbe, ahogy van - talán ez csesz fel a legjobban, ez a kis apróság, hogy nem képes összehajtogatni, hogy helytakarékosabb legyen a dolog... S nem vesz semmit - a mosogatószert, a többi vegyszert, toilet paper-t, kitchen paper-t, sponge-ot, etc. mindet mi vesszük Silviával; végre az anyjától hozott wc-papírt - mert az olcsóbb volt -, de azokat a macska szinte már cafatokra szaggatta... amúgy már csak egy macskánk van (Mirri, a fekete-fehér maradt, a tarka Nurru az anyjához költözött, aki Helsinkiben él az új férjével, meg a 8 éves fiúkkal), így kevesebb a bűz, s nem ébredek arra, hogy egyszerre 'sírnak', s már Mirri sem kaparja az ajtóm - nem vagyunk túl jóban mostanában :$ A kapcsolatunk pár fázison már végigment :) Először nagyon örültem neki, végre újra van egy kis szőrmókom - miután végre egyedül maradt, mert úgy volt, az anya, Nurru pár napon belül átkerül Kätlyn anyukájához, de abból persze végül pár hét lett -, sokat aludt az ágyamban, velem is - mikor reggelente elmentem fürödni, akkor visszajőve mindig a felmelegített helyemen találtam; vagy az ágy alatt bújkált, vagy a székemben nyújtózkodott.. Én angolul, finnül, s magyarul beszélek hozzá, Silvia többnyire olaszul, s Kätlyn természetesen észtül - lucky multilinguistic cat... sokszor jött, hogy simogassam, s nem elégedett meg egy kezemmel :P :D A legjobban akkor szerettem az ölelben babusgatni, mikor valakivel beszéltem - sokszor megkerestem a lakásban, hogy kényesztetésre kényszerítsem :$ De azóta nem vagyunk jóban, mióta harmadszorra rágta szét a vattapamacsos zacskómat - nem ugyanazt -, s tépte szét a vattapamacsokat, pedig a szekrényben a lehető legmagasabbra tettem - szeret, sőt imád bemászni a szekrénybe, s egyre feljebb mászni a polcokon -, na, akkor mérges voltam, s azóta csak egyszer-kétszer merészkedett be a szobámba, tart tőlem, de amúgy is nagyon félős. A legédesebb akkor volt, mikor az asztaltól nem láttam a macsakát, de hallottam a szekrényajtó nyikorgását, hogy nyílik, erre oldara kikuttantottam, s ő megdermedt, a levegőben megállt a tappancsa, amivel a szekrényt próbálta észrevétlenül kinyitni, s azzal a tipikus nézéssel nézett, hogy 'nem én voltam', s közben szobrosat játszott, hátha nem látom :) ... Kätlynből meg talán akkor lett elég, mikor vettem egy hűtőmágnest ajándékba, s nem bontottam ki a csomagolásából - hiszen ajándék, come on -, csak feltettem a hűtőre úgy ahogy volt, s másnap már ki volt bontva, s ő tűzött oda egy arab - gondolom szerelmes - szöveget, mintha az övé lenne... vagy amikor a fésűmet is a sajátjának érezte, s az ő szobájában találtam meg, az ő polcán, s ami a legrosszabb, telis-tele az ő szőke hajszálaival, pedig én még magam után is minden egyes alkalommal eltávolítaok minden barna hajszálat... de ha hoz olcsó vodkát Észtországból a hétvégén, akkor még lehetünk jóban :D ... jó, azért sajnálom: tegnap is egész nap sírt, mert a férje nagyon korlátolja (még Egyiptomból is; de hát könyörgök, ő választott magának olyan kultúrából.. ), nem mehet el bulizni, s sokáig még az edzőterembe se járhatott; pedig ki nézné meg?! - húú, bocsánat, de ez a fiúk véleménye is ... Silviával nagyon jól megvagyunk, ő igazi cserediák: udvartartása van, s hogy már nincs annyira hideg - s Josh-hoz sem ragaszkodik már annyira, s nem beszéli át vele az éjszakát Skype-on; pedig milyen szép is volt, mikor így éjszakáztunk együtt, itthon, 'talking to the babies', hmmm :), mindketten reggelig Skype-on :$, vagy ha nem is Skype-on, akkor sem tudtunk aludni 5-6 előtt... -, mostmár eljár bulizni, visszatért az igazi életéhez, amit akar; szabadnak lenni, s élvezni; pedig mondom, van neki egy állítólagos amerikai barátja, Josh, aki előző félévben volt itt cserediák, s azóta 'együtt vannak', de van egy olasz ex-je is, Lorenzo, aki azt hiszi, hogy még mindig együtt vannak, s ő meg 1 évig Amerikában cserediák - szóval mindig hallgatom az érveléseit a paisjai mellett, s ellen :D -; de most felszedett egy újonc portugált, Ricardo-t :) (Jó a sztorikat hallgatni, s segítőként résztvenni a kis játékaiban, mert pl. mikor először voltak együtt Ricardo-val múlt héten, akkor rám írt Skype-on, hogy itthon van-e Kätlyn, hogy ki tudnak-e jönni a szobából, mert nem akarja, hogy Kätlyn tudja - a férje jön márciusban, s hát ők ezt nem értenék meg; s jaj, már előre félünk attól is, hogy milyen büdős kajákat fognak csinálni :S ja, mert még akkor tud kiakasztani, mikor nekiáll hagymát pirítani este 11kor, s azokat a furcsa fűszereit használni, s az én szobám közvetlen a konyhánál van :S) ... Silviával tényleg jóban vagyunk, s befogadtak a csapatba - ők mind egy évre jöttek -, a 'Pollas-Haaga team' :) (spanyolul-finnül-angolul); de már akkor befogadtak 'hivatalosan' (megölelgettek), mikor még nem jött vissza Silvia, s a többiekkel (a spanyol, carignosa María, az olasz bambino Giuliano, s a brazil gustoso Rafael :D) először tea-party-ztam - előtte biliárdoztunk a 80-as évek hangulatát idéző kocsmában, ami a mosodánk és a szaunánk fölött van közvetlenül az épületünk bejárata előtt csupán pár méterre -, s kiderült, hogy én is 'horny person' vagyok, de sajnálom, nem mondhatok többet, a titoktartási kötelezettségek miatt nem beszélhetek semmiről, amik ezeken az estéken - ill. hajnalokon - elhangzanak :D De mondjuk azt, hogy ők többet nevetnek, mint én, mert az ő nyelvük közelebbi egymáshoz - spanyol-olasz-portugál -, de nekem is mindent elmagyaráznak; s a legtöbb szavajárásukat már én is átvettem, s ha szitkozódni kell valamin, akkor automatikusan használom azokat: 'basta', 'baffanculo', 'di merde', 'che palla', 'cazzo', 'joder!' a 'nagyon nem tetszés' vagy, ha valaki örült, vagy undort vált ki 'schifo', ha ügyetlenkedik valamelyikünk: 'mongola, mongolo' (a megfelelő ragozás kell, ami többeszámban 'mongole' (lányok), s 'mongoli (fiúk, vagy vegyes)), s általában annyit eszünk, mint egy 'stronzo, stronza' - s így tovább -, vagy ha csodálkozni kell 'oddio', a 'take it easy' a 'shalla'... Szeretem ezeket a tea-party-kat: csak ülni, fetrengeni, beszélgetni smink nélkül, pizsiben, vagy otthonkában.. néha nézünk filmet, de nem eleget - vagy Sex and City-t, imádják a lányok, de még a fiúk is megnézik :) -, s eddig a terveinkből sem teljesült még semmi - közös meztelen szaunázás, Suomenlinna-hoz való kilátogatás... -, de jó, hogy nyüzsi van.. ha egyedül akarok lenni, akkor csak magamra csukom az ajtót, ha társaságra vágyom, akkor csak lemegyek a többiekhez, vagy csak kinyitom az ajtót ... mostanában az elsőre szoktam lemenni - az valójában a földszint, de a finnek ilyen hülyén számoznak -, a bejárati ajtóval szemben lakik közvetlenül Rafa és Giuli - egy remete szingapúrival, akit az első közös vacsora óta - Dalila apartmanjában - nem láttam, de úgy, hogy volt buli a fiúknál, s ki sem jött a szobájából; pedig a fiúk udvariasan megkérdezték, szeretne-e csatlakozni, s a válasz egy határozott 'no' volt akármilyen excuse nélkül - wierd. María is azon a szinten lakik szintén egy szingapúri csajjal, meg egy hong kongival, de talán ők nyitottabbak - a minap ünnepelték a china újévet, s főztek, húú, azok a szagok... szeretem, hogy összejövünk kávézni, teázni felváltva a 3 apartmanban, élvezem a társaságukat. Kedvesek, hogy mindenhová hívnak, mégha nem is megyek, akkor is Silvia mindig megkérdezi, hogy csatlakozom-e, ha lefelé tart hozzájuk... A másodikon lakik Dalila (olasz), Eveli (észt, s legalább ő még visszahozza a bizodalmam az észtekbe ;) imádom, hogy ő olyan szorosan ölel meg mindig, s bár majdnem mindennap találkozunk, mindig nagyon örül a viszontlátásomnak), s Lila (akivel nem sokat találkoztam mostanában, mert a legjobb barátnője volt is, s most a párja, de ő állt eleinte a legközelebb hozzám - az első hetekben vele voltam a legtöbbet). Az első idósazkban őhozzájuk jártam állandóan, hisz őket ismertem meg a leghamarabb, de Silvia és Dalila nincsenek jóban mostanában - úgyhogy maradt a 4es, ill. velem 5ös csapat - : Dalia nem nézi jó szemmel, hogy Silviának annyi pasija van, s megrója érte; Silviának ez persze nem tetszik, s ráadásul egy új bulgár csajnak dumálta ki a háta mögött, csak ott volt Rafa is, szóval az infó körbeért, s így a másodikon nem lógunk mostanában. ... Igen, nagyon pletykás Dalila, nincs nagyon saját élete - ráférne egy boyfriend, de hát a súlyok... -, s amúgyis, tényleg mindent tudni akar, ilyen az alaptermészete - a minap vacsiztunk együtt a kis csapattal - jó, nem mintha nem lenne szinte mindennapos esemény, mindegy :) -, s egészen pontosan tudni akarta, hogy mit ettünk - elmondtam, hogy 'pasta', aztán 'what kind of pasta?', 'Tomato soup, tuna.' - amazing; s nem tudom, hogy olyan pozitív értelemben-e akar mindent tudni, mint a mi Bellánk :) well-known informator and well-informed :) Ó, a másodikon az első 2 hétben valamikor volt egy csodálatos olasz vacsora mondjuk - hmmm - Dalia csinált lasagne-t, s tiramisu-t (többnyire olasz alapanyagokból) :D s az is biliárdban végződött - kihívtak - mert a többiek szerint jól biliárdozom - ... akkor ismerkedtem meg több olasz sráccal - egy-ketten eléggé 'tamarro'-k :D (ez volt a legelső szó, amit itt tanultam; Giuli tanította még az első találkozásunkkor, s arra a fiúkra mondják Olaszországban, akik tudjátok, olyan nagyon olaszosak :) : óriás napszemüveg, márkás, passzos ruhák :D) Nos, tehát megismerkedtem pár kedves olasszal, akikkel azóta is a party-k alkalmával örülünk a viszontlátásnak - vagy a suliban -, s aranyosan mindig megkérdezik hogy vagyok, Virgilio - helyes, s nem is a mi korosztályunk, de mondta Silvia, az ő bátyja is 29, s az a normális, hogy olyan, mint egy 20 éves: buli, csajok, s nem sok felelőség - MB -, Stefano, aki egyáltalán nem helyes, de annál mókásabb, s Michael, aki meleg, s mindig ki van a feneke :)

A party-zásaim nagyon felemásak eddig - alig vártam, hogy bulizhassak, s most itt van a lehetőség, s valahogy mégsincs nagy kedvem; de mostmár I will order to myself to have fun fun fun, just like Carol in Spain :), s at least twice a week I'll go out - each Wednesday there is an ESN (this is the organisation here for exchange-students) party, so I have a go... meg hát, a belépő, vagy a ruhatár - ami kötelező ( s csak valamelyiket kell fizetni ezeken a szervezett bulikon) 'csak' 2.50 euro, egy sör 5, s még ha van cserediákos kedvezmény, akkor is 3-4, szóval... ha nem tudok eleget inni, akkor fölösleges is egyáltalán belekezdeni :S :D kifizetem a beugrót, s ennyi. Ezért sincs túl nagy affinitásom - milyen már sör nékül bulizni, mi?! :D Ezért jobbak ezek az itthoni, házon belüli bulik, akkor lépek le, amikor akarok, nem fázok, s csak pár lépést kell tennem :) Ilyen volt a 'Crazy Texas' ( Eveli születésnapja febr.5.), s Valenina (ő is a másodikon lakik, olasz, de finnek néz ki; de még az átlagos olaszoknál is hangosabban beszél - Silvia érzi magát kínosan a buszon, értitek?! lol -; vele voltam Picasso kiállításon (még szintén az első 2 hétben), s arról csak annyit: jó, hogy rávettem magam, de ahogy írtam Novának is: csak rémálmaim lesznek, annyira csúnyák, s rémisztőek voltak azok az alkotások) ...
S mindezt hét elején kezdtem írni, s most vasárnap van, s most hajnal kettőkor Ricardo miatt van pirított hagymaszag a szobámban, perfect... (Szegény, átjött főzni, mert mindig egyedül van a hetediken)... s úgy döntöttem, ezt most publish-elem, s nem írom tovább, mert pont ez az: folyamatosan tudnám írni, mert folyamatosan történik az életem :) S azt is hallottam, hogy nem tudjátok elültütökben elolvasni, olyan sokat írok :D ( Drágáim, ezek egy könyvnek a fejezetei, nem lehetnek rövidek ;) ) Szóval, hamarosan folytatom, mert mesélnem kell az iskoláról, hogy mennyire 'túl jófejek' a tanárok, hogy tudom használni a könyvtárat segítség nélkül ;), hogy a mosás sem egyserű nálunk, hogy elkezdtem edzőterembe járni - Cindy visszatér :D -, hogy Mirri-vel újra jóban vagyunk ;), hogy mennyire élvezem a mesztelen szaunázásaimat, s hogy újra tombolnak a -20 fokok, pedig volt egy enyhébb időszakunk :S

Üdvözletek:

Szaffika

Moi rakkaat ystävät! :$



... Nos, az esküvő tényleg klassz volt - I didn't have any expectations, so it was roughly easy: the wedding shouldn't meet any :) but still I liked it, I was open for new experiences in this area. ( S alkalmazott nyelvészeten megtanultam, hogy ez code-switching :) - és hogy még nem tanultam semmit?! pffff... :D ) Péntek reggel jöttek értem, még jó, hogy csak a fekete kézitáskámmal ( ? ;) ) készültem, annyi cuccuk volt, mert Hanna, az egyik lánytesója a vőlegénynek csellón játszik; s még két hegedűssel utaztam - ha tudom, viszem a furulyámat :) Az odafelé úton sokat aludtam, mert rosszul voltam - rég autóztam -, de mégsem tartottam annyira szörnyűségesnek, hogy reggel fél11kor indultunk, s csak este 7re értünk oda - máskor a Budapest-Kecskemét 1 óra 20 percet végigszenvedem... Mondjuk, azt a 70 percet végigszenvedtem, mikor CD-én - CD-én.. amazing - végighallgattunk egy prédikációt. A dalok még hagyjám, mert gospel-stílusúak voltak, még élveztem is, de az az érzelmileg túlfűtött beszéd egy bezsúfolt kocsiban... jajj...
Jó volt Kerttulit - a középső tesóm - megpillantani először, nem láttam 5 éve, de semmit nem változott... Ott volt Ayako, a finn családom 2. cserediákja Japánból - kb. 10 évvel ezelőtt -, s az első cserediákjuk is, a svájci Aline a párjával; oh, és persze úgy örültem Eerika-nak, a velem egyidős tesómnak, s a párjának, a német Moritz-nak, akikkel olyan könnyeden ment az együttlét, mintha semmi nem történt volt az elmúlt 2 és fél évben, az utolsó találkozásunk óta - Moritz-cal egyszerre emlékeztünk meg a kocsijában hazafelé, hogy az egyik flúgos rokoncsaj 2 és fél éve bezárta a kocsikulcsot a kocsiba :) és most is ugyan olyan jót mulattunk rajta. ( Moritz-ba Eerika akkor bolondult bele, mikor 4 éve nálunk töltött Kecskeméten pár napot - semmi másról nem tudott beszélni :$ -, s stoppal el is utazott utána Németországba :) )... De mikor megérkeztünk, én is beálltam a segítők sorába: asztalt terítettünk, szalvétát hajtogattunk, majd elkezdtünk gyakorolni a holnapra, mert mi szolgáltattuk a műsort az esküvőn :) Egy nagyon szép rendezvényépületben volt a lagzi - olyan, mint Lakitelken, s ezt most sokan nem értik... -, s úgy volt, hogy én is ott alszom egy matracon, s őszintén, nagyon elkeseredtem. Akartam látni az otthonom, mert kocsival csak elhajtottunk mellette a sötétben, s most tényleg nem tudom, hogy legközelebb mikor láthatom újra... Így, isi-t (apu) találtam meg bánatommal - akit mindig kenyérre lehet kenni -, a nyakába borultam, s nyöszörögtem, hogy hagy mehessek haza. "Totta kai, miksei?" - hangzott a beleegyező válasz, s erre äiti (anyu) beleegyezését is hallottam közvetlen mellettünk, mire én haptágba vágtam magam - ő a megtestesült szigor -, de nagyon örültem, hogy mehetek. Kerttuli szobájában laktunk Ayako-val, aki velem angolul beszélt - I wish she didn't -, de azt is egészen őszintén, minden igyekezetem ellenére, alig értettem mit beszél; pedig tudott finnül, s úgy esküszöm, sokkal érthetőbb volt. Minden szenzoromat bekapcsoltam, ha hozzám beszélt, s igyekeztem a pillanatnyi téma szavaiban gondolkodni - trying to creat the story -, húú, de még így is végigmosolyogtam és bólogattam a felét, hátha az elég, s reméltem nem is baj az aktuális téma szempontjából, ha mosolygok... Éjszaka otthon még ettem jégkrémet, yesyes - télen még jobb: 'agyhalál', ugye szívem?! -, s 'nekem külön fagyigyomrom van', amit iskä (apu) tud, s 2 és fél éve úgy 10 dobozzal készült mikor meglátogattam őket több, mint 1 hétre ;) ... most is találtam a jääkaappi-ban, pedig Moritz mondta, hogy nem biztos, hogy van; de náluk Joensuuban sok van - így meghívást is kaptam tőlük hozzájuk :D ... persze, amint elkezdtem enni hajnal 1kor, az egész fiatal asztaltársaság kért :P Olyan jó volt otthon lenni, abban a gyönyörű piros faházban az erdő közepén :$ Imádtam, hogy újra fürödhettem a kékcsempés fürdőszobában, ami szaunaillatú, s egy isi által csempéből kirakott pálmafa díszíti az egyik falat; a hintaszék, a kandalló, sárgarózsás bögrék, s a Mikiegeres müzlistál, amiből mindig a banános müzlit kanalaztam, Kerttuli szobája telis-tele apró kincsekkel - anya, neked tuti kacat lenne mind :D -, a hangot adó falióra, az állandó teázás.. olyan jó volt újra élvezni kicsit a finn otthont...
Reggel korán keltem, hogy rám ne kelljen még véletlen se várni. Így persze felöltözve, kisminkelve, haj-beállítva ültem az ágyszélén, s még csak könyvet sem vittem magammal, mert hát kinek lesz ideje olvasni?! ... Délben még tartottunk egy gyors próbát, s folyt a lázas, kapkodós készülődés, amit először csak szemléltem, majd fontos résztvevője lettem :) - a táncosok nem fogják elhinni, de különösen felhívnán Bellám, Katám, Évikém, s Zsuzsim figyelmét, hogy ez valóban így történt, s fényképekkel tudom bizonyítani :) -, én csináltam a lányok haját! :D Először Kerttuli kért meg - húú, nagyon izgultam -, de közben odajött a Mari ( a vőlegény lánytesója szintén ) - s vicces, mi, de ez nem becenév :D ; na mindegy, odajött -, s megdícsért, én meg kis fejbiccentésekkel, s szembehunyással jeleztem, hogy 'persze' - lehet illedelmeskedni, de ebben a témában nekem nem kell, tudom én, hogy mi a helyzet ;) -, de a végén újra nagyon dicsérgettek mindketten - ó, mondtam, hogy tényleg nem kell ám, nem baj, ha nem tetszik, de nekik valóban tetszett - bár én még akkor sem hittem el - csak egy kontyot csináltam, s virágot tűztem bele... aztán a menő kocsiban - emlékszel Évi?! - Eerika haját csinálam meg ugyanazzal az eljárással, de komolyan mondom, még jobb lett, mint az előző - a gyakorlás ;) -, de a 'mesterművem' a templomban alkottam Marinak :) S érdekes, az én kiengedett hajamat dícsérték - Bellának igaza van, meg kellene próbálkoznom a samponreklámokkal :) A vőlegény anyukája is megkért, hogy igazítsam meg a haját, amit a fodrász csinált még jópár órával, s pár száz kilométerrel odébb, s mondta, ha tudja, hogy van itt fodrász, el se megy :$ - na, ezek után biztos magasak lesznek az elvárásaitok a bizonyítandó képekekkel kapcsolatban, de légyszi ne, lányok, tudom hol a helyem :) amúgy is, az összes hajba óriás virágot tűztem, a fele nem látszik a munkámnak :)
Szerencsére gyors szertartás volt - a testvérekből, rokonokból álló zenekar játszott, s csillagszóróztunk az ajtóban, mikor kijöttek - galambok, rizs, vagy rózsaszirmok helyett; télen ez a való :) S innentől kezdődtek az újdonságok... A rendezvényházban kellett sorba állni, hogy gratuláljunk az ifjú párnak, s a szülőknek. Ezután foglaltuk el a névre szóló helyeinket. Kerttuli volt az est levezénylője, s ő felkérte a szülőket egy-egy beszédre, majd lehetett enni. Nagyon finnes volt a menű svédasztal szerűen: lazac, főttkrumpli, saláta, tésztasaláta, sajtok, rozskenyér... inni - nevetni fogtok; én nem nevetek, mert nekem is ez a normális itt, s én is azt iszom minden ebédhez - tejet lehetett, vagy szörpöt... egy darabig eltartott míg leesett, hogy nincs alkohol - csak a glögi volt, amivel koccintottunk az ifjú párra még a legelején; de én addigra valójában megittam, mert nem tudtam, hogy azért kell elvenni a gratuláció után az asztalról a kis poharakat glögivel, benne fincsi mandula és mazsoladarabkákkal - s nagyon szomjas is voltam :$ Tehát, lagziban tejet ittam a tipikus finn estebédemhez :) Ezután műsorok köveztek - még szerencse, hogy a lányok játszanak hangszereken, így ők sok zenés műsorszámot tudtak szolgáltatni az esthez. Ú, de voltak játékok is, na azok klasszak voltak - én is felakarom használni őket az én lagzimban, úgyhogy addig szabadalmaztatom: stipi-stopi. Az egyik játékban egymással háttal kellett ülnie a párnak, s kérdéseket tettek fel nekik, melyekre válaszolni csupán a neveik felmutatásával kellett, kire vonatkozik inkább a válasz. A legnehezebb válasz arra született meg, hogy ki döntötte el az új szekrény helyét :) A másik játékban egy táblán szerepeltek az állítások, s azoknak a vendégeknek kellett felállniuk, akikre igazak voltak, s a párnak kellett kitalálni a kapcsolatot az állók között, s így megfejteni a táblán épp szereplő állítást - pl. akikkel már nyaraltak külföldön -, s ha nem tudták megfejteni, büntetést kaptak. Na, az egyik büntetés számomra volt a legviccesebb, s eleinte én is büntetésnek éreztem :$ mert nekem kellett polskát tanítanom a párnak úgy, hogy én is csak előző éjszaka tanultam - vicces videó lett :) A második büntetés az volt, hogy különböző nyelveken kellett szerelmesverseket felolvasniuk egymásnak - a magyart természetesen én szolgáltattam Ilyés Gyula jóvoltából. A harmadik játék roppant kedves: a vendégek körbeálltak, s zenére körbeadtak egy papírtáskát, benne 12 képeslappal az év 12 hónapjára, s akinél megállt a zene, az illetőnek egy lapot ki kellett húznia a táskából, s felolvasni a kis feladatát az év egy adott hónapjára: én a 63 vendég közül voltam olyan szerencsés, hogy 'kaptam' egy képeslapot: szeptemberben egy képet, vagy képeslapot kell majd a párnak küldenem megemlékezésem jeléül. ... Persze, következett a szószerinti kávészünet - ha 2 óra eltellik kávé nélkül, a finnek már rosszul vannak :P -, ami mellé persze az aláfestő zenét a kis zenekarunk szolgáltatta, s a kávé mellé volt leipäjuusto - aminek vizenyős gumiíze van, s talán pont azért különösen drága, mert nem finom; de lakkahillo-val, ami csak Lappföldön terem - az azért olyan drága, de legalább finom; s az máris felhozza a leipäjuusto-t a 'finom különlegességek listájára' :) Ó, de utána következett az igazi kis műsor: bemutattuk, hogyan ismerkedett meg a fiatal pár - tudtam, hogy egy (egyházi)kórusban énekelnek együtt, de nem tudtam, hogy egy hittankörbe is járnak - hú, nekem ez kicsit sok volt... S most jön az eddigi legnagyobb poén - a legrövidebb szereplésem, de Táncosok, jobban lehidaltok, mint a hajkészítésen - a kis műsorunk egy énekkari próbával kezdődött, s én játszottam a karmestert, s meg kellett adnom 3 tiszta hangot - most hallottalak Kata és Évike röhögni titeket Helsinkiig :) Na, mármost: Évike tudja, hogy tudok tisztán énekelni, ha áll mellettem egy tiszta hang, de így, hogy nekem kell magamtól, sőt, mielőtt nem is hallhattam egy tiszta hangot sem ... :) de nem sikerült rosszul, s visszaénekeltél :) ... A legnagyobb furcsaság az volt a számomra, hogy az ajándékokat egy asztalra kellett rakni levéllel ellátva, s szerintem ez nem szép dolog: nézegetni, hogy 'nézd már ő mit vett, hehe'. Pláne, hogy az ajándékokat mi, a lánytesók csomagoltuk ki - äiti utasított bennünket, s ez így a szokás -, s így aztán a becsomagolt ajándékokról is kiderült mi volt bennük - s 'szépen' körbe is járta mindenki... De nem is az alkohol hiánya, a visszataszító ajándékmustra volt a legfurcsább, hanem az, hogy már 9kor vége volt! Rettenet! Nálunk reggelig buli van, s ez így a jó... Mi volt ezért 10kor? A megmaradt vendégek ( felnőttek csak, hogy még tisztább legyen ), neki álltunk társasjátékozni. Na már most, ez mind klassz, mi is szeretünk activityzni :) ( a húzókamattal és a luxuscikkel Carlával verhetetlenek vagyunk, s még a szólásos-közmondásos activity is jó, még ha a felét nem is ismerem, pedig állítólag magyar vagyok :) 'Még a vén kecske is megnyalja a sót' - ezt megtanultam csajok :D 'S fűvel, fával...' - de az máshol is szerepelt :P ) De akkor is, könyörgöm, ez egy esküvő, nem lehet Tabut játszani - ahogy azt tettem :) ... Másnap megint korán keltem, mentünk takarítani, kajátcsomagolni - hoztam äiti sütijéből, s a lohta-ból :) A hazaút hosszabbnak tűnt, de kellemesebb volt - a vőlegény anyukája egy tünemény, akiről kiderült, hogy az apukája a 60-as években fontos kormánytag volt -, kivéve azt a kis apróságot, hogy egyszer nagyon kellett pisilnom - tudom, tudom, témánál vagyunk... :$ Odafelé nem volt gond, többször megálltunk, s visszafelé reggel alig ittam, s nem tudom, egy órával indulás után olyan hirtelen tört rám a dolog. Nagyon nem akartam szólni, de nagyon fájt. Általában véve könnyű lenne Finnországban megállni az út szélén, mert vannak fák, s nem is jön senki, de most persze kifogtunk egy olyan részt, ahol csak nagyon messze voltak fák, s not just rarely lakott volt - sőt, egy darabig nem is mertem mondani, hogy Magyarországon nem nagy dolog megállni az út szélén; féltem, hogy még lenéznek, vagy ilyesmi. Eszébe jutott Helinek ( mellette ültem a vacsorán, s őt kérdezgettem többnyire a finn esküvői szokásokról, roppant aranyos ), hogy nem messze van egy sportcentrum. Én addigra már rég kigomboltam a nadrágomat, az övemet, s mint a filmekben, a sportcentrum ajtajában álltunk meg, hogy kipattanjunk az anyukával, s fussunk be :) ( a pulóveremmel próbáltam takargatni hiányos öltözékem ) Halljátok, ennyire még az első Harry Potter alatt sem kellett pisilnem az első sorban a moziban, mikor a harisnyámat tartottam el magamtól, hogy semmi még csak hozzám se érjen, s csúsztam le a székben, hogy még a testsúlyommal se nyomjam a hasam; de még az új Batman-en, s a DaVinci kódon való szenvedéseim sem tesznek ezen túl :) Még utána is nagyon fájt - nem volt az a megkönnyebbült érzés - így néztem még 6 órának elébe, de szerencsére, már nem volt gond :$

Na, akkor már ti is tudtok mindent a finn esküvőkről. A képkeket a http://indafoto.hu/sofinland/collections -ön láthatjátok, mert figyelmeztettek, ha túl sok képet töltök fel a blogra, hamar elfogy a hely, s akkor hová írok?! :$ Tessék nézegetni, s tessék feliratkozni a rendszeres olvasók listára, s tessék kommenletgetni :)

Moikka,

Sofianne