Terveiset Suomesta!
Üdvözlet Finnországból!
Jahhh, de nehéz belekezdeni az írásba - szerintem már így is ínhüvelygyulladásom van, annyira fájnak az ujjaim, mert minedenhez gépelni kell: a suliba, a munkába, s hát Neketek is :) - meg jó, farmozni is kell néha ( a szőlőt is mindjárt le kell aratnom;) ). Internet nélkül nem is tudnék létezni - pláne nem itt, az erdő közepén; hisz itt lakom Nyuszival, nézzétek meg :) 
... na jó, ez nem teljesen igaz, de nekem szerencsém van, s ilyen szép view-m van :)
... na jó, ez nem teljesen igaz, de nekem szerencsém van, s ilyen szép view-m van :) húú, valahol ott kell kezdenem a mesélést, hogy egy olyan hosszú hetem volt, hogy akár egy hónap is lehetne - úgyhogy gondolhatjátok mennyi mesélni valóm van ;) ( de csak ha az ujjaim, s a derekam bírják együltömben ;) ); s ott kellene folytatnom, hogy az utazást megelőző szerda is kész rohanás volt. Azért annyira nem zavartattam magam: kérdezte is a hölgy a bankban délután 4kor, hogy akkor "Önnek most nem otthon kellene lennie pakolni?!", mondom, "Talán, de már éltem kint egy évet, s tudom, hogy csak pulcsit kell vinni, úgyhogy ennyi". "Á, már mindent értek" - válaszolta. Utána vettem még csak ajándékot az espoo-i családomnak - előtte apával, s Zsuzsikával búcsúzkodtam amíg cipősarkat csináltattam, s voltam lelkitámasz telefonon -; sőt, sampont elfelejtettem venni a városban, s csak akkor jutott eszembe, mikorra már hazaértem, s rohantam is a kisboltba; de persze ott nem volt az amit én használok - lila :) gliss cur ( s leginkább azért azt használom, mert lila ugyebár, de ez nem meglepetés senkinek, I guess ), s már akkor tudtam mikor elindultam, de már nem volt más választásom; pedig még a Penny-be is beugrottam Pilóta csokisperecekért hazafelé ( az örök kedvenc ) - hogy még majszolgathassak éjszaka pakolás közben -, s így másik sampont kellett választanom, ami így Pink lett - a lehető legközelebb a lila színhez a többihez képest :) S vicces volt, mert mivel méztartót vettem ajándékba a finneknek, így illik már magyar mézet is belevenni; de nagyon nem akartam, mert nagyon nehéz volt, s ezért álltam a bolt közepén, az egyik kezemben a sampon+balzsam, másikban a mézesüveg, s méricskeltem nagyon jól utánozva a mérleget. Végül mindent megvettem, mert nem akartam, hogy anya 'leszidjon', hogy nem vettem mézet, s amúgy is, ki lehet venni a csomagból, ha túl nehéz - a bőrönd egyébként túl nehéz lett, de erről később. ... Aztán otthon 'megettem az utolsó vacsorámat', ami fasírt volt kennyérrel - nem egészen így képzeltem, mert már nem vagyok annyira húsos ( mondjuk töltöttpaprikát kérek megint, mikor hazaköltözöm újra, de az kivétel :) ), de akkor már kezdtem aggódni a pakolás miatt, s siettem is az evéssel ;) Azért azt is elmesélem, hogy akkor már két hete leköltöztem Kecskemétre, s az összes ruhám zsákokban állt az ágyamon
, s akkor láttam viszont őket, mikor elkezdtem pakolni; hogy akkor vagy a bőröndbe megy, vagy a szekrénybe :'( -> 
- vagy volt még egy harmadik lehetőség: a 'börönd mellé', amiket 'szeretném, hogy jöjjenek, de valószínű nem jöhetnek' ( ahogy láthatjátok, végül elég nagy kupac lett :) )
. Anya segítkezett az ajtóban ülve, de a végleges döntésekhez Edika is kellett - hiszen anya túl sok mindent szavazott le :) ... a 4 legvastagabb pulcsimat a télikabátommal magamra vettem :) 
így utaztam - úgyhogy még jó, hogy jönnek ki Nyunyukák látogatóba, mert valakinek ki kell cserélnie a téli ruhatáram a tavaszira. A lila és piros színkombinációt választottam alapszínként - elnézést a férfi olvasóktól :) -, feketével, s barnával vegyítve természetesen. Nagyon nehéz volt a türkisz dolgaimat visszatenni a szekrénybe 
(<- my colourful tights left at home :( )- hisz a legnagyszerűbb színkombináció a lila és a türkisz ( ezzel Lila (ejtsd: Líla - de tök vicces ugye :D ) egyetértünk ;) (egyik lengyel kisbarátnőm) -, a legkedvencebb fekete-fehér szoknyámat meg is ölelgettem :D ... Úgy gondoltam jól megy a pakolás, vagyis súlyilag több, mint jó vagyok :), de tévedtem :S Hajnali fél4kor indultunk, s én 2kor sírva akartam fakadni, mert túlsúlyos lett mindkét bőröndöm 2-2 kilóval, s akkor még nem mértük hozzá a fekete kézitáskám - ismeritek, amit így is 'fekete bőröndnek', vagy 'fekete lyuknak' szoktunk becézni -, amiben a 'műszakis dolgaim' :) voltak.. jah, és akkor még nem volt benne a hálózsák, a lepedő, s nem tudtam, hogy miben alszom másnap; s az összes olyan dolog, ami 'szeretném, hogy jöjjenek, de valószínű nem jöhetnek' címet viselt, nem volt a bőröndben; sőt, már így is kivettem a hajlakkot, körömlakklemosót, pólókat - bár tudtam, hogy ezek aztán nem számítanak, csak tennem kellett valamit. Szerencsém volt, a nő csak a nagy bőröndömet mérte le, rárakott egy cetlit 26 kilóról, s elengedett. Ferihegy felé a kocsiban 'megettem az utolsó reggelimet' is, ami a vacsora-menű volt, s a kedvenc gumicukorkámat tömtem még a reptéren is magamba ( Picco-Balla ), s a maradékot odaadtam anyának. A kapun átjutni nem volt könnyű: levetettették velem az összes pulcsimat, a hótaposómat külön ládikába kellett tennem az átvilágításhoz; még a laptopomat is pedig már ügyesen beleszerkeztettem a bőröndbe :S ( nem értem miért kellett külön rakni mindentől a laptopot ) ... aztán persze még az övet is levenni, s így zokniban sétáltam ki elvileg Magyarországról... aztán gyors felöltözés, s már látom is kiírva, hogy utolsó szólítás... Anyáék még párszor felhívtak, hogy átmentem-e a kapun, aztán meg fent vagyok-e a gépen, s hogy helyes 'fiatalember' mellé szól-e helyem - nem is néztem, s nem is érdekelt. ... ( max. csak azért érdekelhetett volna, mert HongKongba ment dolgozni, utána nyaralni Új-Zélandra ;) ) ... Én még Andrist ( Migel ) felhívtam, hogy keljen, repüljön velem, meg még ahány Nyunyukát csak tudtam, a többiek csak sms-t kaphattak... húú, olyan jó volt repülni :) Imádom imádom imádom. Örülök, hogy ez lesz a munkám :) S egyáltalán nem bánom, hogy hazafelé 2szer is átszállok :) ( az emelkedés, süllyedés kicsit megviselt München felé, de Helsinki felé aludtam mint a tej felszállás után közvetlenül - le is maradtam a kajálásról, de nem is baj, mert csak szendvics volt, s azt napjában csak egyszer vagyok képes megenni, s München felé próbáltam is megenni egy sajtosat, de csak félig sikerült... inni azt viszont ittam: kávét... én amúgy nem tudtam, hogy kapunk bármit is - azt hittem, hogy étlen-szomjan leszek 8 órát -, s nagyon megörültem mikor kiderült, hogy nem :) Sőt, a reptéren ilyen nagyon tuti kávéautomatákat lehetett használni ingyen ;) ( Tudjátok: "Mi ezért fizettünk!" :D ) ( így már nem is bánom annyira, hogy sokért tudtam csak repülőjegyet venni ). Természetesen csinálatam pár képet, mert megígértem a repülőimádó Migelünknek :) 
... 
Helsinkibe fél1kor érkeztem, s egy aranyos Kimmo nevezetű fiú várt névtáblával - olyan vicces volt, még sosem vártak így ;). Kb. busszal egy óra alatt értünk haza... A busz egy erdő mellett a semmibe tett le - jah, Helsinki már csak ilyen: nagyon nagy területen fekszik, s a városrészek között úgy néz ki, mintha autópálya lenne - mondjuk az is, csak nekünk furcsa városon belül többsávos utakat látni úgy, hogy körülötte csak fák vannak, táblák, s 'a semmi'... Én Pohjois-Haaga-ban lakom ( Észak-Haaga ), Ida Aalbergin tie 1 B 037 (Room: 1), 00400, Helsinki ( már csak azért is írtam le a címem, mert I'm looking forward to get any hagyományos és régimódi = kézzel írt levelet :) ). Hatalmas hó volt - ill. van - szegény srác húzta felfelé a nagybőröndömet :S :D Sajnáltam - csak ezt tudtam hajtogatni; meg hogy cseréljünk, de ő úriember volt, s nem hagyta. Viszonylag egész könnyen megtaláltuk az épületem, s az apartmanom. Az úton átadta már a Welcome-package-emet a sok-sok papírral, s információval, az ajtómban pedig egy kis borítékot a kulcsommal :) megható pillanat volt :) kinyitottam az ajtót kicsit zavartan, s az én (várva-)várt nagyon barna olasz Silviám helyett egy nagyon szőke, s nagyon észt lány (Kätlyn) nyitotta ki az ajtót eléggé alulöltözötten: valami hosszúcska póló vékony hálóköntössel - amit nagyon gyorsan próbált magaköré tekerni mikor az ajtóhoz sietett -, nadrág nélkül; csak magasszárú, térdigérő fekete zoknival - ami csakúgy virított a hófehér lábain. Mikor nagynehezen betuszkoltak a finn sráccal a csomagjaimat az ajtón, akkor láttam, hogy egy fekete férfi ül a nappaliban, s levest kanalaz - vagyis inkább rám mered tátot szájjal... hát igen, nem számítottak rám; olyannyira nem, hogy az ágyamat is kölcsönvették. ... Elkísértem inkább a finn fiút egy másik buszmegállóba - azért is, hogy lássam azt a buszmegállót, ahonnan majd a városba tudok menni; no meg azt éreztem, hogy nem igazán örülnek az érkezésemnek, így jobb volt kicsit odébbállnom, míg felfogják, s felöltöznek :D Kicsit jobban örültem az 'új' buszmegállónak, mert 'ott már volt élet'. Odafelé is tele van az út emeletes épületekkel - na, azért nem szocreál kinézetűek, mint nálunk, gondolhatjátok -, s még bolt is van, ami hétvégén is nyitva van, s mindig sokáig :), meg R-kioski, ami .. hát hogy is fogalmazzam meg: újságos-dohányos-édességes-lottószelvényes-buszkártyafeltöltő kis csoda :) ... nagyon nem akartam visszamenni a lakásba, hogy őszinte legyek - kicsit még sétáltam, majd erőt vettem magamon, s elővettem 'a mosolygós Szofit', akit ti is szerettek, hogy hátha az majd jó lesz... végülis bevált. A második megérkezésemkor már nem voltak annyira meglepődve; én viszont annál jobban, mikor Kätlyn ( aki még nálam is fiatalabb ) bemutatta azt a bizonyos néger fiút a férjeként, Egyiptomból, akivel 1 éve házasok, s 3 éve vannak együtt - I was quite shocked :) ... all in all, aranyosak voltak, ők is kérdeztek, meg én is... de készülődtek el: mentek 'haza' Estooniába a következő ferry-vel. Kérdeztem a házirendről, az evőeszközök tulajdonosairól - jó kis felszerelt konyhánk van mások jóvoltából -; megkaptam a hűtőben, s a zuhanyzóban a felső polcot, a konyhaszekrényben a középsőt, a fürdőszobaszekrényben a bal oldalit, s ennyi. A nappalink nagyon üres
- csak egy tucat levél hever a szekrényen mind más cserediák nevére :) Ugyanez volt a szobámmal is: nagyon sivár, nagyon csupasz, nagyon fehér
, de mára mindent megtettem amit csak tudtam - jelenleg lehetőségeimhez képest, úgyhogy tessék majd nagyon értékelni -, hogy cosy legyen :) de azt majd egy következő bejegyzésemben ;)
, s akkor láttam viszont őket, mikor elkezdtem pakolni; hogy akkor vagy a bőröndbe megy, vagy a szekrénybe :'( -> 
- vagy volt még egy harmadik lehetőség: a 'börönd mellé', amiket 'szeretném, hogy jöjjenek, de valószínű nem jöhetnek' ( ahogy láthatjátok, végül elég nagy kupac lett :) )
. Anya segítkezett az ajtóban ülve, de a végleges döntésekhez Edika is kellett - hiszen anya túl sok mindent szavazott le :) ... a 4 legvastagabb pulcsimat a télikabátommal magamra vettem :) 
így utaztam - úgyhogy még jó, hogy jönnek ki Nyunyukák látogatóba, mert valakinek ki kell cserélnie a téli ruhatáram a tavaszira. A lila és piros színkombinációt választottam alapszínként - elnézést a férfi olvasóktól :) -, feketével, s barnával vegyítve természetesen. Nagyon nehéz volt a türkisz dolgaimat visszatenni a szekrénybe 
(<- my colourful tights left at home :( )- hisz a legnagyszerűbb színkombináció a lila és a türkisz ( ezzel Lila (ejtsd: Líla - de tök vicces ugye :D ) egyetértünk ;) (egyik lengyel kisbarátnőm) -, a legkedvencebb fekete-fehér szoknyámat meg is ölelgettem :D ... Úgy gondoltam jól megy a pakolás, vagyis súlyilag több, mint jó vagyok :), de tévedtem :S Hajnali fél4kor indultunk, s én 2kor sírva akartam fakadni, mert túlsúlyos lett mindkét bőröndöm 2-2 kilóval, s akkor még nem mértük hozzá a fekete kézitáskám - ismeritek, amit így is 'fekete bőröndnek', vagy 'fekete lyuknak' szoktunk becézni -, amiben a 'műszakis dolgaim' :) voltak.. jah, és akkor még nem volt benne a hálózsák, a lepedő, s nem tudtam, hogy miben alszom másnap; s az összes olyan dolog, ami 'szeretném, hogy jöjjenek, de valószínű nem jöhetnek' címet viselt, nem volt a bőröndben; sőt, már így is kivettem a hajlakkot, körömlakklemosót, pólókat - bár tudtam, hogy ezek aztán nem számítanak, csak tennem kellett valamit. Szerencsém volt, a nő csak a nagy bőröndömet mérte le, rárakott egy cetlit 26 kilóról, s elengedett. Ferihegy felé a kocsiban 'megettem az utolsó reggelimet' is, ami a vacsora-menű volt, s a kedvenc gumicukorkámat tömtem még a reptéren is magamba ( Picco-Balla ), s a maradékot odaadtam anyának. A kapun átjutni nem volt könnyű: levetettették velem az összes pulcsimat, a hótaposómat külön ládikába kellett tennem az átvilágításhoz; még a laptopomat is pedig már ügyesen beleszerkeztettem a bőröndbe :S ( nem értem miért kellett külön rakni mindentől a laptopot ) ... aztán persze még az övet is levenni, s így zokniban sétáltam ki elvileg Magyarországról... aztán gyors felöltözés, s már látom is kiírva, hogy utolsó szólítás... Anyáék még párszor felhívtak, hogy átmentem-e a kapun, aztán meg fent vagyok-e a gépen, s hogy helyes 'fiatalember' mellé szól-e helyem - nem is néztem, s nem is érdekelt. ... ( max. csak azért érdekelhetett volna, mert HongKongba ment dolgozni, utána nyaralni Új-Zélandra ;) ) ... Én még Andrist ( Migel ) felhívtam, hogy keljen, repüljön velem, meg még ahány Nyunyukát csak tudtam, a többiek csak sms-t kaphattak... húú, olyan jó volt repülni :) Imádom imádom imádom. Örülök, hogy ez lesz a munkám :) S egyáltalán nem bánom, hogy hazafelé 2szer is átszállok :) ( az emelkedés, süllyedés kicsit megviselt München felé, de Helsinki felé aludtam mint a tej felszállás után közvetlenül - le is maradtam a kajálásról, de nem is baj, mert csak szendvics volt, s azt napjában csak egyszer vagyok képes megenni, s München felé próbáltam is megenni egy sajtosat, de csak félig sikerült... inni azt viszont ittam: kávét... én amúgy nem tudtam, hogy kapunk bármit is - azt hittem, hogy étlen-szomjan leszek 8 órát -, s nagyon megörültem mikor kiderült, hogy nem :) Sőt, a reptéren ilyen nagyon tuti kávéautomatákat lehetett használni ingyen ;) ( Tudjátok: "Mi ezért fizettünk!" :D ) ( így már nem is bánom annyira, hogy sokért tudtam csak repülőjegyet venni ). Természetesen csinálatam pár képet, mert megígértem a repülőimádó Migelünknek :) 
... 
Helsinkibe fél1kor érkeztem, s egy aranyos Kimmo nevezetű fiú várt névtáblával - olyan vicces volt, még sosem vártak így ;). Kb. busszal egy óra alatt értünk haza... A busz egy erdő mellett a semmibe tett le - jah, Helsinki már csak ilyen: nagyon nagy területen fekszik, s a városrészek között úgy néz ki, mintha autópálya lenne - mondjuk az is, csak nekünk furcsa városon belül többsávos utakat látni úgy, hogy körülötte csak fák vannak, táblák, s 'a semmi'... Én Pohjois-Haaga-ban lakom ( Észak-Haaga ), Ida Aalbergin tie 1 B 037 (Room: 1), 00400, Helsinki ( már csak azért is írtam le a címem, mert I'm looking forward to get any hagyományos és régimódi = kézzel írt levelet :) ). Hatalmas hó volt - ill. van - szegény srác húzta felfelé a nagybőröndömet :S :D Sajnáltam - csak ezt tudtam hajtogatni; meg hogy cseréljünk, de ő úriember volt, s nem hagyta. Viszonylag egész könnyen megtaláltuk az épületem, s az apartmanom. Az úton átadta már a Welcome-package-emet a sok-sok papírral, s információval, az ajtómban pedig egy kis borítékot a kulcsommal :) megható pillanat volt :) kinyitottam az ajtót kicsit zavartan, s az én (várva-)várt nagyon barna olasz Silviám helyett egy nagyon szőke, s nagyon észt lány (Kätlyn) nyitotta ki az ajtót eléggé alulöltözötten: valami hosszúcska póló vékony hálóköntössel - amit nagyon gyorsan próbált magaköré tekerni mikor az ajtóhoz sietett -, nadrág nélkül; csak magasszárú, térdigérő fekete zoknival - ami csakúgy virított a hófehér lábain. Mikor nagynehezen betuszkoltak a finn sráccal a csomagjaimat az ajtón, akkor láttam, hogy egy fekete férfi ül a nappaliban, s levest kanalaz - vagyis inkább rám mered tátot szájjal... hát igen, nem számítottak rám; olyannyira nem, hogy az ágyamat is kölcsönvették. ... Elkísértem inkább a finn fiút egy másik buszmegállóba - azért is, hogy lássam azt a buszmegállót, ahonnan majd a városba tudok menni; no meg azt éreztem, hogy nem igazán örülnek az érkezésemnek, így jobb volt kicsit odébbállnom, míg felfogják, s felöltöznek :D Kicsit jobban örültem az 'új' buszmegállónak, mert 'ott már volt élet'. Odafelé is tele van az út emeletes épületekkel - na, azért nem szocreál kinézetűek, mint nálunk, gondolhatjátok -, s még bolt is van, ami hétvégén is nyitva van, s mindig sokáig :), meg R-kioski, ami .. hát hogy is fogalmazzam meg: újságos-dohányos-édességes-lottószelvényes-buszkártyafeltöltő kis csoda :) ... nagyon nem akartam visszamenni a lakásba, hogy őszinte legyek - kicsit még sétáltam, majd erőt vettem magamon, s elővettem 'a mosolygós Szofit', akit ti is szerettek, hogy hátha az majd jó lesz... végülis bevált. A második megérkezésemkor már nem voltak annyira meglepődve; én viszont annál jobban, mikor Kätlyn ( aki még nálam is fiatalabb ) bemutatta azt a bizonyos néger fiút a férjeként, Egyiptomból, akivel 1 éve házasok, s 3 éve vannak együtt - I was quite shocked :) ... all in all, aranyosak voltak, ők is kérdeztek, meg én is... de készülődtek el: mentek 'haza' Estooniába a következő ferry-vel. Kérdeztem a házirendről, az evőeszközök tulajdonosairól - jó kis felszerelt konyhánk van mások jóvoltából -; megkaptam a hűtőben, s a zuhanyzóban a felső polcot, a konyhaszekrényben a középsőt, a fürdőszobaszekrényben a bal oldalit, s ennyi. A nappalink nagyon üres
- csak egy tucat levél hever a szekrényen mind más cserediák nevére :) Ugyanez volt a szobámmal is: nagyon sivár, nagyon csupasz, nagyon fehér
, de mára mindent megtettem amit csak tudtam - jelenleg lehetőségeimhez képest, úgyhogy tessék majd nagyon értékelni -, hogy cosy legyen :) de azt majd egy következő bejegyzésemben ;) Az első este nagyon nehéz volt, hogy ilyen hamar magamra maradtam, s mégcsak internetem sem volt, mert nem volt kábelem, pedig arra pont számítottam, hogy lesz; s amin meg a legjobban vacilláltam, az ágynemű, hogy lesz-e, vagy nem - s emiatt vittem ki a hálózsákot -, az meg pont volt ( még 2 párnám is van :) ) de mindegy, nem bántam meg a hálózsákos dolgot, mert nagyon hideg van, s kell a 'bezippzározás', mert mindig úgy alszom, hogy kivan mindenem; de ha hiszeitek, ha nem, még így is, de nem tudom hogy csinálom :)
Első este tehát szipogva ültem télikabátban a székemben, majd az ágyba feküdtem már 6kor - előtte lévő napokban vagy egyáltalán nem aludtam, vagy csak 3 órákat -, de a hidegtől nem tudtam elaludni, How I met your mother-t néztem, s valahogy abban 'elvesztem' végül, 12 óra alvás után keltem péntek reggel, de ezt majd máskor :) ...
Címkék: megérkezés, Pakolás, utazás